A Franciaországban rendezett coursing Európa-bajnokságra kiutazott magyar csapat ismét igen eredményes volt. A magyar agár kanok Európa-bajnoka: Várvitéz Szellő. Szívből gratulálunk!
16
2010
Válogató verseny lesz a HOLDFÉNY DERBY ! ! !
Jól értesültek tudni vélik, hogy a Világbajnokságra nevezők a július 31-i rábapatonai Holdfény Derby-n még “átírhatják” a jelenlegi sorrendet. Meg nem erősített információnk szerint az AVB a tegnapi napon /07.15./ egyéb más aktuális ügyek mellett megtárgyalta a VB-kvalifikáció ügyét is. A sokak érdeklődését felkeltő hivatalos információra azonban várni kell, de már nem sokáig. A már említett hagyományos július végi villanyfényes derby nevezési felhívásában jelenik meg az AVB állásfoglalása ez ügyben. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy a “leghíresebb” hazai verseny, amely az érdeklődők, nézők által legnagyobb számban látogatott rendezvény, szakít azzal a hagyománnyal, ami híressé tette. A döntők az eddigi “holdfényes” világítás helyett, még természetes világítás mellett zajlanak. Ezzel a döntésükkel támogatva azokat az agár tulajdonosokat, akik féltek elindítani agarukat félhomályban.
08
2010
A magyar VB-válogatott bemutatása
Hamarosan indítunk egy cikksorozatot az Agarak oldalon azon agártulajdonosok véleményének közlésével, akik indulhatnak a 2010-es Agár Világbajnokságon, Rábapatonán. Cikkünkben kérdésekre válaszolva megismerhetik az olvasók a résztvevők véleményét. Bemutatjuk az induló agarakat. Olvashat sok érdekes hozzászólást a “bennfentesektől”.

A pontversenyben első hét helyezett agár tulajdonosát kérdezzük, mivel még nincs végleges nevezési lista. Még lehet bárki a “nevető” hatodik. Sérülés, tüzelés, visszavonás, eladás.
29
2010
Az EB magyar dopping-ügye
Akkor kicsit ugorjunk vissza a No.1. /mert ebben mi voltunk az elsők/doppingos témához.
Most mikor már a felét “leültük”. Aki nem akarja az úgy sem hiszi el.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy agár lány, Kengyelfutó Speed Sweet. /Na Ő aranyom nem tehet semmiről/ Úgy hozta az élet, hogy testvérbátyjával /Kengyelfutó Snow/ együtt lett kiválasztva és megvásárolva a híres és eredményes sülysápi kennelből. Szerelem volt első látásra, pedig volt aki nem látott bennük semmi fantáziát /konténeres kutyázta őket/. Na aztán egy szép napon mikor elhoztam Őket, F. Robi barátommal úgy egyeztünk meg, hogy közösen vesszük meg és neveltetjük fel mindkettőt a nagyfügedi Agaras Főiskolán Racsek Károly barátunknál. Teltek-múltak a hónapok és a kis konténeresek felcseperedtek. Karcsi barátunk beleadott apait-anyait és hamarosan liszenszet futhattak Rábapatonán. Úgy tűnt, nem lesznek kifejezetten lassúak.
Na, gondoltam, eljött a mi időnk és régi szokás szerint, tarisznyába a pogácsa, elmentünk világot látni. Életük első versenyére a Németországi Landstuhlba érkeztünk. Társam a hosszú úton a két megszeppent agár mellett Buttás Georg Árpád volt. Az említett Úr volt az értelmi szerzője és a kivitelezője is történetünk két főhősének, még a távoli Ausztráliában. Gondoltam, egye meg amit főzött. Jöjjön és mutassa meg, mit alkotott. Aztán lássanak csodát, a két “szaros” legyőzte az oda felvonuló teljes német armadát. Voltak is csodálóik. Jó “öreg” ausztrál Barátomnak míg élek, hálás leszek azért a két döntő futamért. Még most is beleborsódzok. Egy verseny nem verseny, gondoltam. Menjünk csak, nézzük meg mit is tudnak valójában. Következett Sachsenheim. A kontinens Wimbledonja. Egy negyedik és egy második hely. Nem minden papsajt. Volt itt egy tréner az aktuális menőjével, aki jött megmutatni a tutit. Nem sikerült megelőznie csak egy agarat, azt is csak a javító futamban. Két fiatalunk következő állomása a belgiumi Beringen volt. Két pályacsúcs, két győzelem. Ez már nem lehetett véletlen, gondoltam.
Hosszasan győzködtem barátomat, vigyük őket Angliába, oda valók a teljesítményük alapján. Vittük aztán a két agarat, előbb a kant, aztán a szukát. A kan még csak csak ment valahogy, de a lánynak nem jöttek az eredmények. Kimentek érte /F.R. és B.G.Á./ és hazahozták. Nem bírta a pszichés terhelést,, amivel a versenyzés jár ott kint. Ő egy érzékeny, bújós kis lány. Árpi bá még Landstuhlban megjegyezte, nem kéne annyira szeretgetnem, mert a vége “házasság” lesz. Szóval Ő haza, a fiú meg maradt a “bányában”. Róla most nem írnék többet, mert a történetünk a kislány “karrierjét” követi. Mikor hazajöttek a távoli Albionból, Robival megbeszéltük, hogy akkor innentől övé a lány enyém a kan azt annyi. Hamarosan elérkezett az év fő eseménye az FCI Agár EB a németországi Gelsenkirchenben. Az én agaram /egy másik kan, nincs szerepe a történetben/ a hetedik helyen lett rangsorolva /akkor még nem volt szabályozva/. Mi szombaton futottunk a “Barátságos” futamban. Az előfutamra még volt idő, a döntőt a sötét beállta miatt nem tartották meg.
Történt még ennek a napnak folyamán, hogy a csupor rendezők szartak a magyar részvevők fejére és a szabályokat megbaszva akarták lebonyolítani a saját gusztustalanságuknak megfelelően a versenyt. De nem úgy a magyarok. Élre pattant egy hős vitéz és ha lett volna rá alkalma már itta is volna a német brigantik vérét. Legfőképp azok vezérének bizonyos Hasselhof Martinásznak. Ment a köcsögölés hosszasan a pálya kellős közepén, amíg a bajvívók erővel bírták. Azonban a német túlerő győzedelmeskedett, a vitéz magyarok pedig meghátrálásra kényszerültek. Tüskét azonban elhelyeztek párat a dölyfös rendezők hátsójában, ami bizony sajgott is bennük rendesen. Az egész csata úgy zajlott le, hogy “mi” az egészről csak utólag szereztünk tudomást, annak még a zaja sem ütötte meg fülünket. Ennek oka a domborzati viszonyokban rejlik, meg az elfogyasztott jófajta germán ser miatt is lehetett. Talán szerencse, talán nem. A csatát megnyerhettük volna, a háborút nem. Másnap a verseny folyamán történt furcsaságok még nem tűntek nagyon fontosnak. Történt már máskor is, hogy nyilvánosan manipulálják az eredményeket. A “mi” kis hősnőnk az első futamában utcahosszal veri a házigazdák egyik favoritját. De az idő az amit bemondtak annyira csapnivaló, hogy a helyi agarat a gazdái azonnal orvoshoz viszik, nem értik, mi a gyenge szereplés oka. Az orvos megnyugtatja őket, miszerint az agárnak kutya baja. Talán a sok ember meg a stressz lehet okozója a rossz szereplésnek, mondja a jó állati orvos. A “mi” lányunk másodikra fut egy döntős időt. A döntőben egy harmadik helyet szerez. Után vizeletminta. Másnap hazasompolygunk.
2010.09.30-i dátummal jön egy levél hogy szar van a palacsintában. Nekem. Nem értem? Miért is? Hívom a Robit, hogy mi van. Ő mondja, nem kapott semmit. Én mondom, intézkedni kell, mert szoros a határidő. Pénzt fellebbezésre Ő küldi el banki utalással. Én kérdezem “szakértőt”, fogathajtó válogatott egyik orvosát, mit tegyünk. Ő mondja, kérjünk DNS vizsgálatot, ha a “B” minta nincs nálunk. Aztán ha az egyezik az agarunkéval nincs mit tenni. Persze ha az is +, csak akkor. Mi megkeresünk egy ügyvédi irodát, legyen mégis a dolog részünkről is hivatalos. Megy a levél a rendezőkhöz. Kérünk DNS vizsgálatot is. Erre ők. Azt nem lehet, mert azt nem írja elő a szabályzat. Mi próbáljuk elérni, hogy de legyen mégis, de nem érdekli őket a nyomorunk. Kérünk hivatalos labor eredményt, nem küldenek. Kérjük, ha nem vizsgálják meg a “B”-t, küldjék vissza annak árát. Még csak válaszra sem méltatnak bennünket. Megpróbálja az AVB kikérni a hivatalos papírokat, de oda sem küldenek semmi hitelt érdemlőt. Hoznak egy ítéletet és kérik, fogadjuk el mert az nagyon méltányos. Mi nem akarjuk, ezért fellebbezünk. Ők elutasítják és meghozzák a már ismert döntésüket. Azt közzéteszik a “német agaras magyar közlönybe ” az UW-ban. Innét tekinthető a dolog hivatalosnak.
Próbálkoztunk természetesen közben minden vonalon információkhoz jutni és meglepődtünk, milyen sokan segítettek. Még a rendezők részéről is volt informátorunk, aki természetesen végig inkognitóban maradt. Különböző verziókat hallottunk. A büntetést kaptunk a szombati “események” miatt, volt az egyik gyöngyszem. A németországi dopping vizsgálat menete a másik. Miszerint költségkímélő módszer, hogy a vett mintákat összeöntik és ha nem volt + akkor jó, ha meg volt akkor választunk egyet. Régi bevett szokás, hogy ne derüljön ki a dolog, nem küldenek senkinek labor eredményt /mint ahogy mi sem kaptunk/, csak egy “hivatalos” értesítőt az eredményről, vagy az eredménytelenségről.
A történet részünkről ott ért véget, mikor a hivatalos fellebbezésünket elutasították. A polgári peres eljárás megindításához a dortmundi bíróságot jelölték ki. /pont/ Annak megindításához németországi ügyvédi irodát /ügyvédet/ kellett volna megbízni. Szolid kísérletet tettem és érdeklődtem a tarifákról. Sajnos nem engedhettem meg magamnak. Az ügy nem annyira egyértelmű, hogy biztosra lehetett volna menni. Minden bizonyíték a németek kezében volt. /van/ A “B” mintára gondolok. Az egész ügy során leszarták a véleményünket. A legkisebb jelét sem adták annak, hogy partnerként kezelnének minket.
Itt a vége, fuss el véle.
Hősnőnk azóta a száműzöttek keserű kenyerén él. A két briganti /F.R.+én. az öreg nem tehet semmiről/ meg tovább feszíti a húrt. Pedig egyikünk sem brácsázik.
28
2010
Holland Derby Rotterdam 2010.06.27.
Vasárnap Rotterdamban futottak az agarak a Holland Derby-n.
A döntők eredményeit itt nézhetik meg.
28
2010
Landstuhl CACIL 06. 27.
A landstuhli CACIL pályaverseny eredményei megtekinthetők itt. A verseny a Windhund Champions League versenysorozat része, melynek győztese az Internationale Sandbahn-Champion címet nyeri el. A landstuhli versenyen kívül számítanak még az alábbi pályákon rendezett, előre meghatározott versenyek eredményei is: Hünstetten (D), Kleindöttingen (CH), Rotterdam (NL), Eilenburg (D) és Sachsenheim (D). A hatból legalább három versenyen részt kell vennie az agárnak ahhoz, hogy értékelésbe kerüljön.
Német nyelvű beszámoló magyar agaras szemszögből és egyben a fotó lelőhelye is a Szelek Királya blog.
28
2010
Coursing Európa-bajnokság 2010, Franciaország
Az idei legrangosabb FCI coursing versenyt, az Európa-bajnokságot a franciaországi Chardonnay-ben rendezik 2010. július 23-a és 25-e között. A magyarországi csapat névsora megtalálható itt, míg a többi nemzet versenyzőinek listája itt.

Magyar agarak coursingen. Fotó: Dani Ringbauer
23-án, pénteken versenyeznek a barzojok, skót szarvasagarak, angol agarak, ír farkaskutyák, lengyel -, magyar – és spanyol agarak,
24-én, szombaton az afgán agarak, az azawakh-ok és a perzsa agarak állnak starthoz, míg
25-én, vasárnap a whippetek, kis olasz agarak arab agarak és az V. fajtacsoportba tartozó fajták egyedei mérkőznek meg egymással.
26
2010
Rövidtávú Magyar Bajnokság eredmények
CACIL Rövidtávú Magyar Bajnokság, 2010. június 26., Isaszeg
CACIL Hungarian Short Distance Championship, 26. June 2010, Isaszeg
Táv: agaraknak 270 m, foxterriereknek szupersprint (70m)
Distance: 270m; foxterriers 70m
Eredmények:
(agár neve, elődöntő ideje, döntő ideje)
Results:
(name of the dog, semifinal time, final time)
Greyhound kan A döntő males A final:
Kengyelfutó Sky 16,30 16,38
Perfect Runner Tony Montana 16,70 16,77
Memphis True Attila 16,99 17,10
Perfect Runner Hancock 17,12 17,15
Katatjuta’s Whiskey int he Jar 17,31 17,51
Kengyelfutó Speed Shoes 16,51 – sérülés miatt visszavonva
Greyhound kan B döntő males B final:
Tico Fless Messi 17,35 17,26
Greyhound szuka A döntő females A final:
Mums Lee 16,23 16,42
Perfect Runner Lora 16,70 16,70
Belgium Vision 16,88 16,93
Perfect Runner Sweety 16,91 17,07
Kengyelfuto Sunny 16,51 17,09
Tico Fless Leila 16,84 17,20
Greyhound szuka B döntő females B final:
Kengyelfutó Sexy 16,99 17,59
Alfalfa Pandora 17,27 17,64
Tico Fless Árnyék 17,01 17,73
Dopping Gratis 17,15 17,78
Katatjuta’s Wallaby 17,47 17,88
Whippet kan males:
Dévaj Viktor 17,52 17,60
Probaxon Asthon 18,06 18,23
Dévaj Virtuoz 18,22 18,38
Chamnapan River du Tepee d’Amour 18,52 18,63
Vakvágta Dúnadám 18,86 19,25
Lord 19,23 19,62
Whippet szuka A döntő females A final:
Dévaj Ultimátum 18,33 18,35 18,21
Dévaj Ultra Diesel 18,54 18,33 18,49
Alaska Gentle Heart 18,56 18,94 18,86
Carmina van der Grone 18,52 18,74 18,93
Probaxon Ashley 18,98 18,98 19,13
Bon Voyage Gentle Heart 19,26 19,17 19,46
Whippet szuka B döntő females B final:
Vakvágra Gallalal 19,17 19,27 19,55
Tiszaparti Szélvész Csalfa 19,65 19,77 19,58
Magyar agár vegyes mixed:
Csíkos Jaguár Titusz 17,35 (TR) 17,36
Körösvidéki Csavargó Arany Villám 17,37 (TR) 17,46
Körösvidéki Csavargó Angyal 17,77 17,92
Körösvidéki Csavargó Alíz 17,69 17,95
Balogh Márton Kincse Vazul 18,30 18,33
Aranyági Utonálló Fabula Remény 18,50 18,55
Foxterrier:
Herceg 8,52 8,57
Lego 9,01 9,03
Málna 9,09 9,05
Zokni 9,40 9,45
25
2010
Világkiállítás, Dánia
Az idei FCI Világkiállítás eredményei máris megtekinthetőek a hivatalos honlapon. Magyar vonatkozású agaras eredmények:
Magyar agarak között a magyar tenyésztésű és tulajdonú Kalandvadász Ügyes Fajtagyőztes címet nyert, 5 nevezett magyar agár közül.
Ír farkaskutyák között Brady of Irish Cream Fajtagyőztes lett, 177 nevezett ír farkaskutya közül!
Gratulálunk a hihetetlen eredményhez a tenyésztő – tulajdonos Szabó Vilmosnak!
A champion osztályos kanok között Brady mögött közvetlenül, vagyis a második helyen, Kitűnő minősítéssel Glor Na Gael Ivanhoe, szintén magyar ír farkaskutya végzett, a champion szukáknál Kitűnő 4. lett Glor Na Gael Lady Rose. Teny. és tul.: Juhász Csilla és Tibor. Gi Gi Girl Of Lahrob a növedék szukák osztályát nyerte, tenyésztő és tulajdonos: Oláh Zoltán.
Barzojoknál Amúri-Pajkos Ferike a munka osztályos kanok osztályát nyerte (tul.: Dr. Gólián-Béres Ágnes), míg Cárok Öröksége Aphrodite Kitűnő 3. eredménnyel zárt a fiatal osztályos szukáknál (tul.: Balkányi Ágnes).
Afgán agarak mezőnyében Bakos Csilla nyílt osztályos szukája, Oudrey Gandamak Slovakia első helyen végzett.
Mindenkinek gratulálunk!
A Best In Show program élőben nézhető itt.
Sajnos a magyar Fajtagyőzteseket a csoport bírálata során nem helyezték.
A fényképeket Kútvölgyi László készítette, köszönjük szépen a hozzájárulást a fotók közzétételéhez!
25
2010
Rövidtávú Magyar Bajnokság nevezői
A holnapi isaszegi Rövidtávú Magyar Bajnokság nevezői ABC-sorrendben:
Whippet szukák:
Alaska Gentle Heart
Bon Voyage Gentle Heart
Dévaj Ultimátum
Dévaj Ultra „Diesel”
Probaxon Ashley
Tisza-parti Szélvész Csalfa
Vakvágta Gallala
Whippet kanok:
Chamnapan River du Tepee d’Amour
Dévaj M SirWinston
Dévaj Pegazus
Dévaj Velvet
Dévaj Viktor
Dévaj Virtuoz
Kento ze Spingbart Gou
New Hibryd Alchemy Avalanche Vision BXN
Probaxon Asthon
Vakvágta Dúnadán
Magyar agár (vegyes):
Aranyági Utonálló Fabula
Balogh Márton Kincse Vazul
Csíkos Jaguár Títusz
Körösvidéki Csavargó Alíz
Körösvidéki Csavargó Angyal
Körösvidéki Csavargó Arany Villám
Greyhound szukák:
Alfalfa Pandora
Belgium Vision
Dopping Gratis
Katatjuta’s Wallaby
Kengyelfutó Sexy
Kengyelfuto Sunny
Mums Lee
Perfect Runner Lora
Perfect Runner Sweety
Tico Fless Leila
Tico Fless Árnyék
Greyhound kanok:
GoGo Dog Bad
Katatjuta’s Whiskey int he Jar
Kengyelfutó Sky
Kengyelfutó Speed Shoes
Memphis True Attila
Perfect Runner Tony Montana
Perfect Runner Junior
Spootlight Jack
Tico Fless Messi
Foxterrier (vegyes):
Herceg
Lego
Málna
Zokni
Esetleges sajtóhibákért felelősséget nem vállalunk!





