júl
14
2010
0

Tényleg vált Drogba edzője?

Az a hír járja, hogy Lyreen Mover “Drogba” edzője, Tenczel Gábor, tréneri tapasztalatait ezentúl nem csak pályaversenyeken, hanem coursing grey-ek felkészítésében is kamatoztatni fogja. Úgy látszik, a kiállítások világa nem ragadta magával, bármilyen remekül szervezett volt is a 10-i gödöllői klubkiállítás, melyen látogatóként vett részt.

Tenczel Gábor és Drogba

Tenczel Gábor és Drogba

Információink szerint az edző a július 17-i kecskeméti coursing rendezvényen szeretné külhonban szerzett élményeit hazaiakkal gazdagítani. Igaz, a brit élőnyulas coursingeken csak az első fordításig értékelik az agarak munkáját, míg itthon műnyulas futtatásokat rendeznek, általában ennél hosszabb távon.

A 2005-ös Ír Coursing Derrby döntője, amit személyes favoritom, Yes Jimmy ha nyert (fehérben):

Természetesen megkérdeztük erről a pletyka alanyát is, válaszát azonnal közzé fogjuk tenni.
Frissítés: “Szombaton Kecskeméten vagy Rábapatonán, vasárnap pedig Szerbiában leszek, ahol egy élőnyulas coursingre hívtak meg.”

Yes Jimmy Ha, sikeres coursing greyhound

Yes Jimmy Ha, sikeres coursing greyhound


Fotó: Greyhound Data

júl
13
2010
0

Csütörötökön futják a Williamhill Classic döntőjét

Július 15-én, csütörtökön este, a hazai idő szerint 22,45-kor startol a Williamhill.com által szponzorált Classic döntője, melybe az olasz tulajdonú, magyar tréningezésű kan, Lyreen Mover (Drogba) is bekerült. Drogba a Classic második elődöntőjében a második helyen végzett, miután az első kanyarban egy ütközés miatt elég nagy hátrányra – és kisebb sérülésekre – tett szert. Videó az elődöntőről:

Az aznapi teljes program megtekinthető itt, a futamok élőben nézhetők itt.

Kíváncsian várom a William Hill’s UK Festival döntőjét csütörtök este az angliai Sunderlandban.
Ismét nagy figyelem övezi az olasz-magyar Lyreen Mover szereplését, aki az idei Derby döntőben a második helyen végzett. Angliai pályafutása során eddig elkerülték az olyan verseny helyzetek, mint amivel az elődöntőben találkozott. /Toomaline Jackkel történő találkája nem sorolható ebbe a kategóriába/ A szinte minden naposnak nevezhető szituáció miatt kis híján kiesett a további küzdelmekből. Futam vesztése miatt, mégsem lett “kegyvesztett”, továbbra is ő számít favoritnak.
Mellőle fut ROMEO REASON, /ténere: Elizabeth McNair/ aki az elődöntőben fejhosszal kapott ki a hármas boxból induló FEAR ZAFONIC- tól. /Charles Lister/ A tavalyi évi Derby második helyezettje, szintén “dodgem” futamban hozta az elődöntőt. Négyes boxból indul BALLYMAC ACE /Chris Allsopp/ aki az utolsó nyolc futamából hetet megnyert. Az elődöntőben is hajrázva nyert 27,04-el. 5-ösből TARGET CLASSIC (M) /Craig Dawson/ aki az elődöntőben az első kanyarban állva hagyta a teljes mezőnyt, benne az esélyes Lyreen Movert is, hogy a nap legjobb idejét futva 28,85-el nyerjen ! ! ! Ha formája tartós lesz, okozhat meglepetést.
6. MARIO GOMEZ (W) /James Fenwick/ Ő inkább rövidebb távokat fut. Az egyetlen külsős futó a mezőnyben.
Amennyiben a helyi hagyományok /ütközések/ színesítik a döntőt, lehet eső, lehet hó.

júl
02
2010
0

Szombaton indul a The Williamhill.com Classic Sunderlandben

Szombaton indul a The Williamhill.com Classic 450 méteren és a The Williamhill.com Grand Prix 640 méteren.
Számos nagyság mellett elindul Lyreen Mover is a 450 méteres távon.

http://www.racingpost.com/greyhounds/trap_draws_home.sd

jún
28
2010
0

Sunderland trial

A Racing Post rövid híre szerint ma Blonde Snapper volt a leggyorsabb Sunderlandben 26.91-gyel, Fear Zafonic eredménye 27.35, Lyreen Mover “Drogba” ideje 27.59, míg Ballymac Ace 27.66-ot futott.

A teljes eredménylista megtekinthető itt.

jún
28
2010
0

Dolores Ruth Drogba doppingjáról

Jim Cremin

Jim Cremin

Dolores Ruth nyilatkozott Drogba pozitív drogtesztjéről.

A cikk még június 26-án, szombaton jelent meg a Racing Post-ban.
A cikk szerzője az a JIM CREMIN aki a Derby döntőjének estéjén is megfogalmazta kritikáját Drogbával kapcsolatosan. Szerinte az ominózus ütközésnél /Drogba és Toomaline Jack/ 50-50%-ban voltak okozói az esetnek. Később a Sky felvételét megnézve beigazolódni látta kijelentését. A szombati riportjában kitért a pozitív drogtesztre és megkérdezte Dolores-t mi a véleménye róla:

Megvitattuk Lyreen Mover pozitív eredményét és egyetértettünk abban, hogy ez minden érintett számára lehangoló. Azt hallottam, morfinról van szó, ami a múltban már okozott pozitív tesztet, a mák miatt (anélkül, hogy az aktuális esetet megítélném). Különös módon, amikor látom azt a flancos kenyeret, meg kell vennem, mert annyira gusztusos, másrészt ha pozitív tesztet okoz, akkor engem is fel kellene, hogy pörgessen. Dolores azt mondta, ő szigorúan megtiltotta minden versenyzőjének, aki Angliába jön, hogy barna kenyeret egyenek etessenek, még ha oly finom is.

jún
27
2010
0

Nagy nevek Sunderlandben

A Racing Post cikke szerint hétfőn több, mint száz greyhound vesz majd részt a William Hill Classic és Grand Prix trial futamain, köztük olyan nagy nevek, mint az Angol Derby második helyezettje, Lyreen Mover. Drogbát, akire pillanatnyilag egy kis árnyékot vet pozitív doppingtesztje, most a Derby távjánál rövidebb, 450 m-es Classic-on indítja magyar trénere, Tenczel Gábor.

A Derby-győztes Bandicoot Tipokinak, ahogy az várható is volt, nyoma sincs, de edzője, Charlie Lister, küld egy kis csapatot Sunderlandbe, köztük Fear Zafonic-ot is, aki a tavalyi Derby második helyezettje volt.

Greyhound Crown Rover

Greyhound Crown Rover

A 640 méteres Grand Prix-en indul többek között az ausztrál import Jean Jeannie, a Pall Mall győztese Ballymac Ace, a tavalyi Grand Prix hőse Crown Rover, Freedom State és Ten Dollars More is.

jún
25
2010
0

A nyomtatott Racing Post cikke a pozitív tesztről

… gyakorlatilag megegyezik a tegnap a neten publikált írással.

Egyre valószínűbben tűnik, hogy a morfint, amire a dopping-teszt eredménye pozitív lett, a barnakenyérben található mák tartalmazta.

jún
24
2010
2

Lyreen Mover drogtesztje pozitív

Lyreen Mover “Drogba” pozitív drogtesztet produkált morfinra az Angol Derby döntője után, ahogy azt a Racing Post is közzétette.

Drogba trénere, Tenczel Gábor ezt írta egy magyar nyelvű agaras fórumra:

Morphint találtak benne, szándékosan nem altatom a kutyámat.
Már tudom, hogy a barnakenyérből került bele, és ez itt már sokszor előfordult.

Rövidesen hozzátette még:

Soha semmilyen doppingnak minősülő dolgot nem adtam az agaraimnak. Amikor a fórumon csámcsogtunk doppingos társaimon, még írtam is, hogy a barna kenyértől is lehet pozitív dopping teszt, és most én estem ebbe a hibába. Nem vigasz, de Nick Savvának és Charlie Listernek is volt már pozitív tesztje nem kevés. Savvának öt egymás után. Egyébként nem tiltanak el, mert az angolok ismerik ezt a problémát, de én mégis nagyon szégyellem a történteket.

Max Picinelli pedig a Racing Post írása szerint élete legrosszabb délutánján van túl, megdöbbenve és értetlenül áll a pozitív teszteredmény híre előtt. Lyreen Mover tesztelve volt – mégpedig negatív eredménnyel – minden angliai startja után, amibe a trial futamok és az Angol Derby 5 előfutama is beletartozott – emlékeztet a tulajdonos.

Ettől az eredménytől függetlenül, Drogba részt vehet a William Hill Classic versenyen.

jún
23
2010
0

Drogba újra akcióban!!!

LYREEN MOVER, the williamhill.com Derby runner-up, has been booked for a trial at Sunderland next Monday before a bid to land more of the bookmaking firm’s money in the £25,000 williamhill.com UK Classic, which starts at the Wearside track on Saturday week.

LYREEN MOVER-t, a williamhill.com Derby második helyezettet, jövő hétfőn előjegyezték egy verseny elötti próba futamra /trial/. Sunderland-ben a jövő héten szombaton kezdődik a 25,000 £ díjazású williamhill.com UK Classic a Wearside pályán.

Written by in: Anglia,Hírek,Pályaverseny | Címkék:,
jún
20
2010
0

Tenczel Gábor az origo.hu-n

Az origó cikke Tenczel Gábor angliai sikeréről:

itt láthatod